Szervezetünk működése szempontjából nagyon fontos, milyen a vércukorszintünk. Ennek szabályozásában komoly szerepet tölt be az inzulin, amely hormonként segíti, hogy a sejtekbe bekerüljön az azokat tápláló cukor. Inzulinrezisztencia esetében a sejtek “éheznek”, ugyanis a sejt felszínén képződő inzulin-receptorokhoz az inzulin csak gyengén tud kapcsolódni. Ennek oka általában az, hogy maga a receptor jön létre “hibásan”, ami miatt a sejtek rezisztensek lesznek az inzulin hatására, és ami miatt lényegesen több inzulinnak kell jelen lennie a vérben ahhoz, hogy sejtbe a cukor bekerülhessen.
Bár rendkívül gyakori jelenségről van szó, a probléma sokszor nem derül ki időben. Ennek oka, hogy vércukorszint-vizsgálatkor az orvosok sokszor eleve nem kérik az inzulinszint vizsgálatát, és nem vizsgálják annak cukorterhelésre történő mozgását. Emiatt a probléma gyakran hosszabb ideig is rejtve marad. Előfordulása egyébként nagyjából megegyezik a cukorbetegségével, illetve meg is haladja azt. Pontos felmérések azonban – épp a szűrés hiánya miatt – nem állnak rendelkezésre.
A probléma pontos előfordulását azért is nehéz meghatározni, mert az inzulinrezisztenciát jellemzően csak akkor fedezik föl az orvosok, amikor már a probléma jellegzetes tünetei is megjelennek. Ez pedig akkor történik meg, amikor a nőgyógyász vagy az endokrinológus – főképp menstruációs zavar, meddőség, petefészekciszták, szőrösödés, túlsúly vagy depresszió miatt – elkezd rá gyanakodni.
Az inzulinrezisztencia egyébként inkább a nőket érinti, akiknél túlsúly esetén már fiatal felnőttkorban is megjelenhet ez a probléma. Gyakori az is, hogy az inzulinrezisztenciát a családalapítás időszakában kezdenek fedezik föl, és pusztán azért derül rá fény, mert a meddőség okát kutatva megmérik a vér inzulinszintjét is.
Az inzulinrezisztencia egyébként inkább a nőket érinti, akiknél túlsúly esetén már fiatal felnőttkorban is megjelenhet ez a probléma. Gyakori az is, hogy az inzulinrezisztenciát a családalapítás időszakában kezdenek fedezik föl, és pusztán azért derül rá fény, mert a meddőség okát kutatva megmérik a vér inzulinszintjét is.
Az inzulinrezisztencia okai
A probléma oka az, hogy a sejtek inzulinreceptorai nem jól alakulnak ki, illetve nem működnek megfelelően. Ennek hátterében genetikai hajlam is meghúzódhat, az inzulinrezisztencia kialakulásának esélyét mindenképpen növeli, ha családon belül előfordult már 2-es típusú cukorbetegség. Emellett a mozgásszegény életmód és gyorséttermi koszt is emeli a kockázatot. Ugyancsak fokozhatja a veszélyt az, ha nem megfelelő a szervezet D-vitamin-ellátottsága.
Növelhetik a probléma megjelenésének esélyét a különböző gyomor- és bélrendszeri, emésztőszervi problémák, a pajzsmirigy-alulműködés, a tejcukor- és a gluténérzékenység, azaz minden olyan tényező, amely kapcsolatba kerülhet a szénhidrát-anyagcserével, és amely többletterhet róhat a sejtműködésre, a sejtek receptoraira.
Növelhetik a probléma megjelenésének esélyét a különböző gyomor- és bélrendszeri, emésztőszervi problémák, a pajzsmirigy-alulműködés, a tejcukor- és a gluténérzékenység, azaz minden olyan tényező, amely kapcsolatba kerülhet a szénhidrát-anyagcserével, és amely többletterhet róhat a sejtműködésre, a sejtek receptoraira.
Inzulinrezisztenciára inkább más betegségek, rendellenességek tünetei miatt kezdenek gyanakodni az orvosok.
A leggyakoribb ilyen probléma a menstruációs zavar, a policisztás ovárium szindróma, a meddőség és a túlsúly, azon belül is az alma típusú elhízás, azaz az úszógumiszerű zsírpárnák megjelenése.
Ugyancsak utalhat inzulinrezisztenciára az erős szőrnövekedés, mellette padig a depresszió és a fáradtság is, valamint az, hogy az érintett nem tudja kialudni magát, rossz a közérzete és belső nyugtalanság lesz úrrá rajta. Tünet lehet emellett a hajhullás is, amely miatt sok egyéb betegség mellett az inzulinrezisztenciának is fontos szimptómája lehet.
A leggyakoribb ilyen probléma a menstruációs zavar, a policisztás ovárium szindróma, a meddőség és a túlsúly, azon belül is az alma típusú elhízás, azaz az úszógumiszerű zsírpárnák megjelenése.
Ugyancsak utalhat inzulinrezisztenciára az erős szőrnövekedés, mellette padig a depresszió és a fáradtság is, valamint az, hogy az érintett nem tudja kialudni magát, rossz a közérzete és belső nyugtalanság lesz úrrá rajta. Tünet lehet emellett a hajhullás is, amely miatt sok egyéb betegség mellett az inzulinrezisztenciának is fontos szimptómája lehet.
Az inzulinrezisztencia diagnózisa
Maga a diagnózis cukorterheléssel, cukorterheléses vérvételi sorral történik. Ennek során a laborban nem csupán a páciens vércukorszintjét határozzák meg, hanem a vér inzulinszintjét, az inzulin-elválasztás mértékét is. Ehhez alapértékként mindig megnézik a vér éhgyomri cukor- és inzulinszintjét, majd ezt követően 75 gramm, vízben oldott szőlőcukrot itatnak a pácienssel. Ezután több ponton – például a harmincadik, hatvanadik, százhuszadik percben – újra megmérik a vércukorszintet, és vele együtt az inzulinszintet. Ennek eredményeként az orvos két grafikont kap: az egyik a cukorszintet, a másik az inzulinszintet mutatja. Ebből az úgynevezett HOMA-index alapján tudják meghatározni az orvosok azt, hogy a páciens inzulinrezisztens-e. (Maga az index az éhgyomi vércukor és az éhgyomi inzulin szorzatából számolandó, úgy, hogy ezt a szorzatot elosztják 22,5-del.) Inzulinrezisztencia-hajlamra az utalhat, ha ez az index 2 fölött van, ha pedig az az érték meghaladja a 4-et, már inzulinrezisztenciáról van szó. A gyakorló orvosok emellett persze más arányokat is néznek a diagnózis felállításakor, de a legfőbb mutató mindenképpen a HOMA-index.
Az inzulinrezisztencia kórlefolyása
Ha az érintett az inzulinrezisztencia megjelenése után nem figyel életmódjára, akkor az évek előrehaladtával nagy eséllyel 2-es típusú cukorbeteggé válik. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az illető 10-15 év elteltével több mint 50 százalékos eséllyel diabéteszes lesz.
A többletinzulin nem csak mint vércukorszint-szabályozó hormon okoz problémát a szervezetben, hanem mint stresszhormon is. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az inzulin mint általános stresszhormon végigfut az egész szervezeten, stresszválaszt váltva ki ezzel.
A többletinzulin nem csak mint vércukorszint-szabályozó hormon okoz problémát a szervezetben, hanem mint stresszhormon is. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az inzulin mint általános stresszhormon végigfut az egész szervezeten, stresszválaszt váltva ki ezzel.
Az inzulinrezisztencia kezelése
A kezelés legfőbb eleme a helyes életmód-program – hogy az érintett rendszeresen sportoljon -, a mozgás ugyanis nagyon fontos szerepet tölt be a szénhidrát-anyagcserében. Emellett oda kell figyelni az étkezésre is, főleg annak cukortartalmára. Érdemes például kerülni a cukrozott és a fehér liszttel készülő élelmiszereket, illetve figyelni arra, hogy étrendünket közelítsük a cukorbetegek diétájához. Fontos a napi legalább négy-ötszöri étkezés.
Ha az életmódváltás nem hoz eredményt, gyógyszerrel (általában metformin-hidroklorid hatóanyagú készítménnyel) is segíthető az inzulinszint beállítása. Ez később persze akár el is hagyható, de csak akkor, ha az életmódváltással végül sikerül beállítani a megfelelő inzulinértéket.
Ha az életmódváltás nem hoz eredményt, gyógyszerrel (általában metformin-hidroklorid hatóanyagú készítménnyel) is segíthető az inzulinszint beállítása. Ez később persze akár el is hagyható, de csak akkor, ha az életmódváltással végül sikerül beállítani a megfelelő inzulinértéket.
Az inzulinrezisztencia gyógyulási esélyei
Megfelelő kezelés, azaz életmódváltás esetén igen jók, megközelítőleg 70-80 százalékosak a gyógyulási esélyek. Ám a hajlam ilyenkor sem szűnik meg. Tudni kell azt is, hogy az azonnali gyógyulás gyakorlatilag elképzelhetetlen, javulás ugyanis csak akkor várható, ha valaki hosszútávon, azaz legalább fél-egy éven keresztül figyel táplálkozására, és a testmozgást sem hanyagolja el. Ellenkező esetben a probléma nem múlik el, és komolyabb betegség – 2-es típusú diabétesz – is kialakulhat.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: